🌱 Hogyan lettem világoszöld? 🌱

Written by Sebők-Vakulya Gizella

Szia, Gizi vagyok a Ramadasa Yoga Studio alapítója. Azért vagyok itt, hogy segíthessek Neked eligazodni azon az úton, amit már bejártam és hogy hozzásegíthesselek egy bolgogabb, teljesebb élethez. Örülök, hogy itt vagy!

február 25, 2020

Olvasási idő: 5 perc

A legtöbben a jóga miatt ismertek engem, hiszen találkoztunk már jógaórán, workshopon vagy olvasgatjátok a Ramadasa Yoga Facebook oldalát.

De akikkel korábban már dolgoztam együtt, vagy régebbről ismernek, tudják, hogy a végletekig megtervező és minden részletet tudni akaró ember vagyok/voltam.

Csakhogy egyszer ráálltam a jógaszőnyegre, és valami elkezdődött…

Egy hatalmas utazás.

A távolságok nem mérhetőek kilométerekben (még csak centikben sem), ez nem egy bakancslistás dolog (ami ugye már megint egy mindent jól megtervezős és előre leírós és kipipálós Gizi lenne), hanem egy spontán, néha száguldva rohanósan, néha totyogva battyogósan élt utazás.

Mert hogy nem terveztem meg előre.

Hanem egyszercsak azt vettem észre, hogy történik. Hogy rajta vagyok egy úton. AZ ÚTon!

Ami tulajdonképpen nem is olyan út, mint mondjuk például az M5-ös autópálya. Mert a forgalom nem csak egy “szinten” történik, hanem olyan, mint mondjuk a sci-fi filmben a jövő városaiban a közlekedés: mindenféle járművek szelik át az eget, különböző szinteken, egymás alatt és felett (ha jól emlékszem az Ötödik elem című filmben vezetett Bruce Willis ilyen utakon taxit).

Az ötödik elem

Hol a fizikai síkon élem meg az utazást, a testem változásai jelzik, hogy történik valami (és nem feltétlenül mindig pozitív irányban), hiszen sokszor kellett megtapasztalnom a saját korlátaimat fájdalom formájában ahhoz, hogy ma már tisztelni tudjam, hogy mire vagyok képes. Igazából soha nem voltam az a jógázó, aki a fancy pózokra és jól mutató instagram fotókra hajtott, órákat izzadt azért heteken keresztül, hogy (egy bakancslistás) ászanapóz végre felkerüljön az “ez is megvolt” listára… Inkább küzdök a saját testem adottságaival, régebbi sérülések, helytelen életmód nyomaival. De elfogadom magam, ilyen vagyok, ezt tudom. Ennyi. Nincs túllihegve. Imádok jógát gyakorolni a szó fizikai jelentésében (is), jól érzem magam azzal, amit tudok, és maximálisan tiszteletben tartom az anatómia törvényeit (nemcsak saját gyakorlásomban, hanem másokat is erre tanítok).

Időnként átülök egy lelki pályás járműbe: kapuk nyíltak meg előttem spirituális dolgokban, amióta a jógaszőnyegre tettem a kislábujjam. Nem fogsz tőlem angyalokról és mágikus lényekről, szárnyaló fénygömbökről és hasonlókról hallani. Engem az energia-oldalról közelített meg a spiritualitás, egy nagyon is megfogható pillanatban: amikor tanúja lehettem, ahogy egy lélek elhagyja a földi testet. Teljesen felkészületlenül ért, és minden annyira hirtelen történt, mégis lassított felvételként látom magam előtt még ma is. Valami, ami minket a szó ma használatos értelmében “emberré tesz”, egyszercsak nincs? Egy lélegzetvétel és ennyi? Vagy van, de akkor hol? És ki mondja meg, hogy mikor legyen ott, ahol van? A földi élet törékeny és illékony, és a kulcs az egyensúly. Egyrészt amennyit beleteszel, annyit tudsz kivenni belőle. Másrészt amilyen energiát beleteszel, olyat kapsz vissza. Minden, ami történt veled (mostani vagy előző) életed során, nyomott hagyott benned. Hordozod ezt a karmát, előre írt programot, de vele együtt számtalan lehetőséget is kapsz minden nap, hogy változtass rajta. És van Valaki, aki itt van, vigyáz és segít. Ha hajlandó vagy meghallani a hangját.

Máskor egy szellemi síkon száguld az autóm: átgondolom, hogy hol a helyem, jó helyen vagyok-e, a jó emberek között, a jó úton járva? A fizikai testgyakorlatok (ászanák) azt hiszem a könnyebbik része a jógának. … jó, tudom, sokan most ezzel vitatkoznátok, de higyjétek el, ez így van.

A jóga történik minden nap, minden pillanatban. Nem csak abban az egy-másfél órában (vagy 10-15 percben), amíg gyakorlod a pózokat. Az egész életünket áthatja egy hatalmas felelősségérzet, amit korábban én nem vettem komolyan. Legalábbis nem minden tekintetben. Azt gondoltam, hogy önkényesen megválogathatom, hogy mikor és miben akarok ÉN felelős lenni. Sokszor gázoltam át embereken, mert úgy gondoltam, hogy nekem ez jár, “én ezt megérdemlem”. Az önzés, a mai korunk “tégy meg magadért mindent” szlogenje hamis útra tud vinni. Mert közben elfeledkezünk egy csomó más dologról, ami rajtunk kívül van: emberekről, érzésekről, környezetről, Földről. Egyensúlyról.

Jógás berkekben használt fogalom a “jámák és nijámák”, az etikai szabályok és előírások. Fuj, de csúnyán hangzik ez magyarul. De igazából semmi olyat nem jelent, amit egyébként sem tudnánk már, akár a Tízparancsolatból (részleteiben), akár neveltetésünkből fakadóan, a társadalmi normák és elvárások miatt. Ezek nélkül nem tudnánk együtt élni, mint emberek. És mégis, mindenki másként értelmezi a határokat, egy kicsit más fér bele nekem, mint Neked. Az én életemben legnagyobb változást az ahimsza, a nem ártás elvének megélése hozta (jama). Biztosan lehet ezt erőltetni, hogy akkor mától kezdve ez van, így élek, írok egy listát, és annak minden pontját betartom. De nekem nem ment. Azonban egyszer csak azt vettem észre, hogy élem, megélem ezt az egész jáma-nijáma dolgot. Kezdtem a saját testemmel: nem bántottam, ha egy jógapóz nem ment neki, nem akartam mindenáron 100%-ban kivitelezni azt. Aztán jött a környezet: elkezdtem látni magam előtt, hogy mennyi mindennel borítjuk be a Földet, amire szükségünk sincs (erre is volt egy igencsak képeskönyvbe illő momentum az életemben: a világ egyik (majdnem) legszebb tengerpartján séltam volna, ha nem takarja el a homokot a töménytelen mennyiségű műanyag hulladék – orvosi eszközök, fogkevék, palackok stb). Csak azért, mert az kényelmesebb, mert a reklámok azt tolják az arcunkba, hogy nekünk arra szükségünk van, majd attól boldogabbak leszünk. Vegyél-vegyél-vegyél. Aztán újra a testem került előtérbe: 8 évnyi vegetáriánusság, sok-sok évnyi mindenevés után jutottam el oda, hogy rábízom magam a növényekre. Hogy száműzöm a feldolgozott ételeket. Hogy kiiktatom a cukrot. A túlsokat. Mindenből. Nem kell a “mertmegérdemlem” életérzés a fürdőszobába. X+1 összetevős tusfürdő és fogkrém helyett tökéletes az, amit én is elő tudok állítani. Otthon. Saját magamnak. Csomagolás nélkül. És hirtelen sokkal egyszerűbb lett minden. Olyan, mintha valaki kihúzta volna a függönyt, és teljesen más dolgokat (is) meglátok. Nem hiába mondja az ájurvéda, hogy a túlevés, a nem megfelelő ételek elnehezítik a testet, eltompítják az elmét.

És a fókusz aztán megint a környezeten volt: az engem körülvevő embereken. Ahimsza. Nem ártás. Ne akard neki azt, amit te akarsz. Hagyd őt olyannak, amilyen. Csak légy ott mellette, hagyd, hogy önmaga legyen. Tiszteld meg azzal, hogy olyannak fogadod el, amilyen.

És bár mindaz, amit én ma tudok és élek, az egy értékes kincs (nekem mindenképpen), nem fogom lenyomni senki torkán. Úgy, ahogy én megérkeztem ide, és megtörténtek a változások, úgy TE is meg fogsz érkezni oda, ahová Neked kell. Én “csak” teszem a dolgom, élem az életem. És bár eddigi életem folyamatosan dobta elém a kihívásokat, hogy “mutasd meg magad”, “told magad előtérbe, mert jó vagy, sikereket tudnál elérni”, mindet visszautasítottam. Azt érzetem, hogy “nem, én nem vagyok jó. Nem fogok kiállni és mutogatni magam.” És lám, most itt vagyok, írok magamról, arról, ami történt velem, az életemről, arról, ahol most tartok (és ne higyjétek azt, hogy ez most könnyen megy… vért izzadok és időnként fojtogat a sírás). Ráadásul még képet is rakok fel magamról. A Facebookra is. Az Instagramra is. De most érzem azt, hogy tényleg valami olyan morzsa van a kezemben, amit érdemes megmutatni. Nem, nem azt, hogy én jó vagyok. Hanem egy másik utat. Egy másik választás lehetőségét. Szeretnék valami olyat adni, amiből testi-lelki-szellemi síkon Te is tudod építeni az utadat. Néhány apró kavicsdarabot a betonutadba.

És korántsem mondom azt, hogy kész, én elértem a célt. Áh, dehogy. Még csak most indultam el. És azt sem tudom, hogy jó ez az irány. De megyek, amerre vezet. Valami. Vagy Valaki. De már nem Én.

Ja, és, hogy miért világoszöld? Mert bár: szelekítven gyűjtöm a szemetet, nem veszek palackos vizet, nem használok szívószálat, kerülöm a sok műanyag cuccot, igyekszek nem vásárolni agyoncsomagolt/feldolgozott ételt, előnyben részesítem a lokálist, otthon sütöm a kenyeret, nem vásárolok fast fashiont (kb. 10-15 éves a ruhatáram…), nem eszek állati eredetű ételt, amennyire tudom, csökkentem a környezeti terhelést, nem vagyok elvakult és fanatikus. Szóval van még hová fejlődnöm 🙂

Szeretettel ❤️,

Gizi


Tetszett a bejegyzés? Ha szeretnél más hasonló jellegű írást olvasni hétről-hétre, jógáról, meditációról, ájurvédáról, egészséges és tudatos életmódról, íratkozz fel rendszeres leveleinkre. Állandóan frissülő egyéb tartalmainkat pedig kövesd a Facebook és Instagram oldalunkon, vagy jógázz velem a Ramadasa Youtube csatornáján.

© Copyright 2020 Ramadasa Yoga és Ájurvéda 2020

0 hozzászólás

Ez is érdekelhet…

Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

1933. óta minden év március 22-éje a Víz Világnapja. Az ENSZ közgyűlése által 2015-ben elfogadott Fenntartható...

Kövess minket!

Tetszett a bejegyzés? Ha szeretnél más hasonló jellegű írást olvasni hétről-hétre, jógáról, meditációról, ájurvédáról, egészséges és tudatos életmódról, íratkozz fel rendszeres leveleinkre. Állandóan frissülő egyéb tartalmainkat pedig kövesd a Facebook és Instagram oldalunkon, vagy jógázz velem a Ramadasa Youtube csatornáján.

GDPR hozzájárulás

Köszönjük szépen! A postafiókodba most levelet küldtünk, kérlek olvasd el és véglegesítsd a feliratkozási szándékodat.