
???? Olvasási idő: 4 perc
A jóga hirtelen jött nyári zivatarként söpört végig a 2000-es évek elejére először Amerikán, majd megérkezett Európába is, és néhány éves késéssel Magyarországot is „eláztatta”. Ma már itthon is szinte minden fitness teremben tartanak valamilyen jóga órát, és például az én városomban, Kecskeméten, Bács-Kiskun megye székhelyének 110ezres lakosa minimum 16 jógastúdión (és még ennél is több jógaoktatón) osztozkodik.
Sokan úgy gondolják, hogy a jóga egy kíméletes testmozgás, ám azok, akik hosszú ideje gyakorolják, megtapasztalják, hogy a jóga nem csak a fizikai testet edzi, hanem egyensúlyt teremt az elme, az érzelmek és a tudatosság szintjén is. És egy idő után világossá válik az is, hogy a jóga ugyanonnan eredeztethető, ahonnan az ájurvéda, az indiai védikus egészségmegőrési módszer is, és még a céljaik is megegyeznek. Mindkét terület gyökerei India védikus tradíciójáig nyúlnak vissza, és mindkettő a jobb egészség elérését/megtartását szolgálja.
Az elme lecsendesítése – „yogas chitta vritti nirodhah”
Pattanjali fenti idézete (Jóga Szútra c. művéből) a jóga jelmondatává vált. Jelentésében valami hasonló az ájurvédikus szövegekből származó „svasmin dishati iti svasthah”: az mondható egészségesnek, aki önmagával egységben van. Tehát a jógaíratok és az ájurvédikus bölcseletek ugyanazt a célt írják le: az Önvalónkkal való egységbe kerülést, mint az elme lecsendesedett állapotát.
A test, a lélek és a tudat egysége
A jóga szanszkrit szó jelentése „egység”, „egyesítés”. Segítségével erősítjük meg az elmét és a testet, úgy, hogy a jóga gyakorlása során létrejön a kapcsolat, az egyesülés az önvalóval, az Atma-val.
És bár az ájurvéda szó leggyakoribb fordítása szerint „ayu” = élet, „veda” = tudomány, tehát az élet tudománya, a Charaka Samhita-ában (ez is egy a 3 legősibb ájurvédikus szöveg közül) azt olvashatjuk: „sharirendriya sattvatma sanyogo . . . ayu”. Azaz az ayu a fizikai test, az érzékek, az elme, a lélek egy olyan állapotát jelenti, ahol minden összhangban, egységben van egymással. Tehát akár jógáról, akár ájurvédáról beszélünk, az egység megteremtése a cél.
A jóga az ájurvéda része?
A jógát megemlítik az ájurvédikus ősi szövegek. Fontos eszköz, amely segítségével feloldható a stressz, az elme lecsendesíthető a meditáció előtt, amely a dinacharya, az ájurvédikus napi rutin egyik elengedhetetlen része. A meditáció fontos gyakorlat, hiszen fiatalon tartja a testet, javítja az emésztést, és megszabadítja a testet a stressz mellékhatásaitól (befeszült izmok, kényszeres, görcsös testtartás stb). A jógagyakorlatok nagyszerűen használhatók arra, hogy a három dósát (vata, pitta, kapha) egyensúlyba hozzák, mivel minden jógaászana más-más hatással bír a testünkre. Például az előrehajló pózok lehűtik a pitta dósát; a csavarások a kapha típusúak számára ajánlatosak, mivel elősegítik az emésztést; a hátrahajlások melegítő típusú gyakorlatok, ezért előnyösek a vata típusúak számára (természetesen mindig figyelembe véve az egyéni adottságokat!). A gyakorlás során átmozgatjuk az egész testet, ezzel tisztítva meg a belső szerveketet a méreganyagoktól, ami az ájurvéda egyik célja.
Az ájurvéda a jóga része?
Aki viszont a jógagyakorlás útjáról „érkezik”, előbb-utóbb szembetalálja magát az ájurvédikus napi rutinnal. Például az abhyanga (egy ájurvédikus masszázs-típus, amit speciálisan összeállított olajkeverékkel végeznek) segít felszabadítani és eltávolítani a testben megbúvó méreganyagokat, ellazítja az izmokat a testmozgáshoz.
Az ájurvédikus tudás nélkül fennáll a veszélye, hogy a jógagyakorlás (hatha jóga) csak fizikai testmozgás lesz. A jóga célja ugyanis, hogy megtisztítsa a nádikat (energiapályák), de ha ezt a méreganyagok eltávolításának ájurvédikus alapelve nélkül tesszük, az körülbelül olyan, mintha egész nap egy lábon ugrálnánk. Ezért van az, hogy a tradícionális jógaiskolák tanításaiban mindig megjelenik az ájurvéda is, hiszen ez a két tudás egymástól elválaszthatatlan.
Ha valaki rendszeresen jár jógaórákra, a felhalmozott méreganyag (az ama) elkezd felszabadulni a testében a gyakorlatok hatására. De ha továbbra is a korábbi életstílust (étkezés, napi rutin stb.) folytatja, mindezzel csak áramoltatja a testében ezt az anyagot. A jóga igazi hatásának megtapasztalásához (a test, a lélek és az érzelmek átformálásához, az egység megteremtéséhez) elengedhetetlen tudni, hogyan segíthetünk a méregtelenítés folyamataiban, és hogyan teremthetjük meg az egyensúlyt különböző ájurvédikus praktikák segítségével, mint például étkezési szokások, életvitel, gyógynövények, illóolajok, meditáció, fűszerek, és számos – nálunk a Ramadsa Yoga és Ayurveda Központban is elérhető – ájurvédikus kezelések.
Szerettel ❤️, Gizi
© Copyright 2019 Ramadasa Yoga és Ájurvéda
0 hozzászólás